Rózsa Sándor – III. rész

A betyár, aki a szabadságharc oldalára állt

1848 őszén különös ajánlat érkezett Kossuth Lajoshoz

Az 1848-as forradalom és szabadságharc új fejezetet nyitott Magyarország történetében – és egy időre Rózsa Sándor életében is.

A korábban évek óta üldözött betyár ekkor már messze földön ismert volt. A hatóságok nem tudták elfogni, ő pedig jól ismerte az Alföld tanyavilágát, a puszták útjait és azokat a helyeket, ahol szükség esetén menedéket találhatott.

1848 őszén azonban Rózsa Sándor olyan ajánlatot tett, amelyre aligha lehetett számítani.

Amnesztiát kért, és azt ígérte, hogy 150 lovasával együtt fegyvert fog a haza védelmében.

Kossuth Lajos ekkor honvédtoborzó körúton járt. Október 3-án, Hódmezővásárhelyen értesült Rózsa ajánlatáról, és még aznap feltételesen megadta számára a kegyelmet. A feltétel világos volt: Rózsa Sándornak lovasaival együtt a sereg rendelkezésére kellett állnia, és ha ismét visszatér korábbi bűnös életéhez, a kegyelem érvényét veszti.

Egy betyárból katonai vezető

A kegyelemlevél eljuttatásának története önmagában is érdekes.

A későbbi visszaemlékezésekkel ellentétben Jókai Mór és Rózsa Sándor valójában nem találkoztak személyesen. Jókai a kegyelemről szóló iratot egy megbízott útján juttatta el Rózsa embereihez.

A tervezett 150 lovasból rövid idő alatt jóval nagyobb csapat alakult. Egy korabeli beszámoló szerint mire a kegyelemlevél eljutott hozzájuk, már mintegy 280 ember gyűlt össze Rózsa Sándor körül.

A csapat tagjai elsősorban Csongrád és Csanád megyei pásztorok, pusztai emberek és a betyárvilághoz kötődő férfiak voltak. Nem szabályos honvédalakulatként érkeztek a harctérre: öltözetük, fegyverzetük és harcmodoruk is eltért a hagyományos katonai egységekétől.

Karikás ostor, fokos és lőfegyver is akadt közöttük.

Rózsa Sándor maga őrmesteri rendfokozatot kapott, és csapatát a délvidéki hadszíntérre irányították.

A pusztáról a harctérre

A csapatot a szerbek elleni délvidéki harcokban vetették be.

Ez volt Rózsa Sándor életének egyik legkülönösebb pillanata: az az ember, akit néhány hónappal korábban még a törvény üldözött, most hivatalosan kegyelmet kapva a magyar oldal katonájaként jelent meg a harctéren.               

1848 november 7-én a Temes megyei Lagersdorfnál estek át a tűzkeresztségen.

A korabeli leírások szerint Rózsa és emberei bátran harcoltak. A csapat a szerb állások megkerülésével támadott, és a települést is felgyújtotta. A katonai helyzet azonban hamarosan megmutatta, hogy a pusztai harcmodor és a szabályos katonai szolgálat között komoly különbség van.

A régi élet nyomai visszatérnek

Rózsa Sándor szabadcsapata nem maradt meg egyszerűen a hősi legenda szintjén.

A harcokat követően Rózsa emberei több településen fosztogatásba kezdtek. A korabeli feljegyzések szerint Partha és Orcsác környékéről hatalmas mennyiségű állatot és más javakat vittek el: a beszámoló 1800 juhot, 402 szarvasmarhát, 53 lovat és 63 sertést is említ. Az eset miatt vizsgálat indult.

Ez az epizód fontos része Rózsa Sándor történetének.

Megmutatja ugyanis, mennyire nehéz volt a betyárvilágból érkezett embereket egyik napról a másikra szabályos katonává tenni. A szabadságharc szükséghelyzete olyan embereket is fegyverbe szólított, akik korábban a törvény másik oldalán álltak – de ettől még nem változott meg egyik pillanatról a másikra a gondolkodásuk és a korábbi életükből hozott magatartásuk.

Kossuth megerősítette a kegyelmet

A történet mégsem ért véget a botrányos eseményekkel.

Rózsa Sándor csapata a délvidéki harcokban eredményeket is elért, ezért Kossuth Lajos december 15-én újra megerősítette és megújította az amnesztiát.

Rózsa Sándor előtt így egy időre megnyílt a lehetőség, hogy visszatérjen a törvényes életbe.

És éppen ez történt.

A korábbi betyárvezér visszavonult, letelepedett, és családjával békésebb életet kezdett. Amikor azonban 1849-ben ismét súlyosabbá vált a katonai helyzet, már nem tudták rávenni arra, hogy újra megszervezze korábbi csapatát.

A szabadságharc tehát nem egy egyszerű hőstörténetet írt Rózsa Sándor életébe.

Inkább egy különös, rövid időszakot, amikor a törvényen kívül élő betyár lehetőséget kapott arra, hogy ugyanannak az országnak az oldalán harcoljon, amelynek törvényei korábban üldözték.

A legenda és a valóság határán

Rózsa Sándor 1848-as szereplése azóta is a róla szóló történetek egyik legismertebb része.

A népi emlékezet könnyen egyetlen nagy történetté formálja az eseményeket: a betyár kegyelmet kap, lóra ül, és embereivel a haza védelmére indul.

A valóság ennél árnyaltabb.

Volt amnesztia, valóban létrejött a szabadcsapat, valóban részt vettek délvidéki harcokban, és Rózsa Sándor is katonai szolgálatot vállalt. Ugyanakkor a csapat fegyelmezetlensége és fosztogatásai miatt komoly problémák is keletkeztek.

Éppen ettől érdekes Rózsa Sándor története.

Nem egyszerűen hős volt, de nem is csupán a későbbi romantikus történetek gonosztevője. Egy 19. századi alföldi ember életét láthatjuk benne, akit saját döntései, a kor társadalmi viszonyai és az 1848-as történelmi fordulatok egészen különböző szerepekbe sodortak.

A történelem ritkán fekete-fehér: Rózsa Sándor 1848-as története éppen azt mutatja meg, milyen könnyen változhat meg egy ember szerepe, amikor maga körül is megváltozik a világ.

Folytatjuk…

Rózsa Sándor azonban nem maradt sokáig a szabadságharc oldalán.

A következő részben azt nézzük meg, mi történt vele a szabadságharc bukása után, hogyan lett ismét bujdosó, és miként vált a neve egyre inkább az alföldi betyárvilág legendájává.