A kasza pengéjének élezése

A kasza élessége döntő fontosságú volt: tompa pengével a munka nemcsak lassabb és fárasztóbb lett, hanem a szálak is könnyebben összetöredeztek, a szemveszteség nőtt. Az élezés ezért az aratás elengedhetetlen része volt, és két egymást kiegészítő műveletből állt: a ritkább, alaposabb kalapálásból (vagy kaszaverésből) és a gyakori fenésből.

A kalapálást általában naponta egyszer vagy kétszer végezték: reggel munkakezdés előtt, esetleg a déli pihenő idején. Ehhez a kaszás magával vitte a mezőre a kis üllőt (acélozott vas, amelyet fatőkébe vagy közvetlenül a földbe vertek) és a speciális kaszakalapácsot. A pengét az üllőre fektették, és a kalapáccsal apró, egyenletes ütésekkel végigverték az élét.

A cél az volt, hogy a fém hidegen megnyúljon, elvékonyodjon, és kialakuljon a megfelelő elsődleges élgeometria. A jól elvégzett kalapálás egyúttal keményítette is az anyagot. A művelet nagy precizitást igényelt: rossz ütéssel „habosítani” vagy fogazni lehetett a pengét, ami rontotta a vágást. Tájanként különbözött a testhelyzet is. Az Alföldön gyakran ülve, Erdélyben inkább félig fekve kalapáltak.

A fenés ennél gyakoribb volt.

A kaszás a derekára erősített tokmányban (faszaruból, fából vagy később bádogból készült tartóban) tartotta a vízzel átitatott kaszakövet. Munka közben, ha a penge már nem vágott tisztán, megállt, kivette a követ, és hosszú, egyenletes mozdulatokkal végighúzta az élen, általában mindkét oldalról.

A fenés nem vékonyította el a pengét jelentősen, hanem frissítette a legkülső élt, és simává tette. Egy jó kaszás néhány percenként vagy néhány sor után is megfenhette a szerszámát.

Az élezőeszközöket, üllőt, kalapácsot, tokmányt, kaszakövet, esetleg ékeket és a kaszakarikát, a kaszás tarisznyájában hordta a mezőre. A jól élezett kasza „énekelve” vágott, a tompa pedig csak tépte a gabonát. Az élezés tudománya ugyanúgy a kaszás mesterségének része volt, mint maga a vágás: a gyakorlott ember a penge hangjából és viselkedéséből is megérezte, mikor kell újra kalapálni vagy feni.

Az aratás többi művelete itt olvasható:

https://szegedvilaga.hu/adatlap/nyar_kozepen_mikor_beerett_a_buza/1676

Ma, amikor a gépek órák alatt elvégzik azt, ami régen hetekig tartott, érdemes emlékezni arra a világra, ahol a kenyér minden szeme emberi kéz munkájának gyümölcse volt – a kasza suhintásától a kereszt tetején álló „papig”, és a pengét gondosan élező kalapácsütésektől a vízzel átitatott kaszakő simító mozdulatáig.

Fotó:https://hu.wikipedia.org/wiki/Kasza#/media/F%C3%A1jl:Farmer_with_a_scythe.jpg