A szelíd óriások története – zsiráfok a vadasparkban

Vannak helyek, amelyek nem egyszerűen csak emlékek maradnak az ember életében. Inkább apró időszigetek, ahová gondolatban bármikor vissza lehet térni.

Nekünk ilyen volt a szegedi vadaspark is.

Amikor az unokáim még kisebbek voltak, gyakran indultunk útnak egy-egy napsütéses délelőttön, hátizsákkal, innivalóval és rengeteg kíváncsisággal felszerelkezve.

A gyerekek már a bejáratnál izgatottan találgatták, vajon melyik állatot látjuk meg először. Ám volt valaki, akit mindig a legjobban vártak: a zsiráfokat.

Ahogy közeledtünk a kifutóhoz, az unokák rendszerint megszaporázták lépteiket. Aztán egyszer csak ott álltak előttünk a szelíd óriások. Hatalmas termetükkel mégis békét sugároztak.

Mindig mosolyogtam azon, ahogyan az unokáim felnéztek rájuk. A zsiráfok pedig valóban úgy figyeltek bennünket, mintha egy másik emelet erkélyéről néznének le a világra.

A gyerekek sokszor kérdezték:
– Mama, hogyan lehet ilyen hosszú nyaka valakinek?

 A zsiráfok pedig közben komótosan lépkedtek, néha lehajtották fejüket az etető felé, máskor kíváncsian figyelték a látogatókat. Volt bennük valami különös méltóság. Nem siettek sehová. Mintha tudták volna, hogy minden tekintet rájuk szegeződik.

Egy alkalommal hosszabb ideig álltunk a kifutó előtt. Az egyik zsiráf lassan odalépett egészen közel hozzánk.

Az unokám szinte lélegzetét visszafojtva nézte hatalmas szemeit és hosszú szempilláit. Akkor értettem meg igazán, milyen sokat jelenthet egy gyermeknek egy ilyen találkozás. Mert az állatkert nem csupán szórakozás. Sokkal inkább egy különleges kapu a természet világához.

Később meséltem nekik arról is, hogy ezek az állatok messzi Afrikából származnak, és ma már az állatkertek komoly természetvédelmi munkát végeznek azért, hogy a zsiráfok biztonságban élhessenek.

A legtöbbjük nem a vadonból kerül ide, hanem más állatkertek tenyészprogramjain keresztül érkezik. Gondozók és állatorvosok figyelnek rájuk nap mint nap, hogy egészségesek maradjanak.

Az unokáimat azonban akkor még nem a tudományos részletek érdekelték leginkább.

Ők egyszerűen csak csodálták őket. És talán ez így volt a legszebb. Gyermeki szemmel nézni a zsiráfokat annyit jelentett, mint hinni abban, hogy a világ tele van csodával.

Az idő persze gyorsan telt. Az unokák lassan felnőttek, és már nem minden hétvégén a vadaspark lett a legizgalmasabb program. Mégis vannak pillanatok, amelyek valahogy örökre megmaradnak az emberben. Nekem ilyen maradt a zsiráfok kifutója előtti csendes álldogálás is.