Szegedi boszorkányper

Kategória:
Történetek, Helyi történetek

Szegedi boszorkányper 1728 július 23-a volt.

A Tisza-parti Szeged felett fülledt, nehéz nyári hőség ült. A város lakói rettegve és izgatottan gyűltek össze a folyó egyik félszigetén, a mai Boszorkányszigeten.

Itt, három hatalmas máglyán 12 embert (hat férfit és hat nőt) égettek el egyszerre boszorkányság vádjával. Ez volt a magyar történelem egyik legsötétebb és legismertebb boszorkányüldözése, amely még Európában is feltűnést keltett, hiszen Nyugat-Európában ekkorra már jelentősen visszaszorultak az ilyen perek.

A vihar, ami mindent elindított

A 1720-as évek Szegeden nehéz időszakot hoztak. A török kiűzése után a város próbált talpra állni, de sorozatos aszályok, éhínségek, árvizek és járványok gyötörték a lakosságot. A babona és a félelem virágzott: ha a tehén elpusztult, ha a csecsemő meghalt az anyja karjában, ha nem esett elég eső, mindig kellett egy bűnbak.

A per gyökerei 1726-ra nyúlnak vissza.

Ekkor indult az első hivatalos eljárás Kökényné Nagy Anna (Kökény Andrásné Nagy Anna) bábaasszony és más asszonyok ellen. Kökénynét már korábban is rossz természetű, gyakran átkozódó asszonyként ismerték a városban.

A lakossági panaszok és a gazdasági nehézségek hatására a városi hatóságok egyre nagyobb lendületet vettek a vizsgálatnak. Kökénynét kegyetlenül megkínozták – hüvelykszorítóval és más eszközökkel. A kínpadon „megeredt a nyelve”, és több mint tizennyolc embert nevezett meg bűntársaként. Így indult a láncreakció, amely 1728 nyarára hatalmas méretet öltött.

A per során mintegy 350 embert hallgattak ki tanúként, gyanúsítottként vagy terheltként, és szinte mindenkit megkínoztak.

A legszörnyűbb nap: július 23.

Július 21–26 között születtek meg az ítéletek, és július 23-án hajtották végre a tömeges kivégzést. A 12 elítéltet láncokban vitték a Boszorkányszigetre. Négyesével három hatalmas cölöphöz kötözték őket, majd egyszerre meggyújtották a máglyákat. A tömeg előtt, elevenen égették el őket.

- A legismertebb áldozat Rózsa Dániel volt, Szeged egykori főbírója, a város egyik leggazdagabb embere, aki juhászlegényből emelkedett magas pozícióba. 82 évesen került a vádlottak közé, részben irigyei és politikai ellenfelei miatt. A kínzások alatt megtört, és azt vallotta, hogy ő a boszorkányok „kapitánya”. Társaival együtt állítólag egy akó pénzért hét esztendőre eladták az esőt a töröknek. Az esőt zacskóba kötötte és hordói alá rejtette, ezzel magyarázták az aszályt.

- Felesége, Széll Zsuzsanna (Rózsa Dánielné) is vele együtt halt meg a máglyán.

- Kökényné Nagy Anna szintén a kivégzettek között volt.

- A vádlottak között bábák, egyszerű polgárok, módosabb városiak egyaránt szerepeltek.

A per nem csak a szegények ellen irányult, hanem hatalmi leszámolások és irigység eszköze is lett.

A vádak és a terror gépezete

A jegyzőkönyvek szerint a boszorkányok „katonai szervezetként” működtek: kapitány, hadnagy, zászlótartó, dobos. Állítólag ördöggel (Plútóval vagy más démonnal) léptek szövetségre, bélyeget kaptak a testükre, megtagadták a keresztény hitet, és maleficiumot (károkozó varázslatot) űztek.

A bizonyítékok és eljárások a korra jellemzően kegyetlenek voltak:
- Hidegvíz-próba a Tiszában vagy Marosban: aki fennmaradt a vízen, az boszorkány volt.
- Kínzások: csonttörő eszközök, tűz, éheztetés, álom megvonása.
- Láncvallomások: aki egyszer vallott, az másokat is megvádolt, hogy enyhítse saját sorsát.

A nagy per 1728–1729-ben érte el a csúcspontját, de kisebb hullámok 1726-tól 1744-ig tartottak. Összességében a szegedi boszorkánypereknek legalább 18–21 halálos áldozata volt (ebből 12–13 július 23-án), többen pedig meghaltak a börtönben vagy a kínzások következtében.

A Habsburg-birodalom központjából is érkeztek figyelmeztetések és kritikák a túlkapások miatt.

Az örökség

Ma a Boszorkánysziget békés, zöld terület sétányokkal, padokkal és fákkal. Kevés sétáló gondol arra, hogy pontosan ott, ahol most a csend honol, emberek sikoltoztak a lángok között, miközben a tömeg figyelte őket.

A szegedi nagy boszorkányper nem csupán babonáról és kegyetlenségről szól, hanem arról, hogyan képes egy közösség gazdasági válság, járványok és belső feszültségek idején saját félelmeit és frusztrációit ártatlanok (vagy kevésbé ártatlanok) vérén levezetni.

Amikor a termés rossz, a hatalom gyenge és a társadalom retteg, mindig kell ellenség.

Ez a történet ma is erős figyelmeztetés: a félelem és a tömeges hisztéria, ha szabadjára engedik, hivatalos formaságok, pecsétek és imádság mögé rejtve –, bárkit elemészthet, még a város leggazdagabb és legbefolyásosabb polgárait is.

A lángok rég elhamvadtak, de a Boszorkánysziget csendje máig hátborzongatóan emlékeztet arra az időre, amikor Szeged boszorkányokat égetett.

Tetszett a cikk?